Ó, én édes kismadár, mire vetemedtem,
mikor a zöld erdőben szemet szedegettem,
tőrbe esve lábaim, oda szabadságim,
kötve vagynak szárnyaim, oda vígasságim.

Zöld vályúból itatnak, de nem a mezőben,
Cukorral is etetnek, de nem az erdőben.
Bodzafának gyöngyei sokkal szebbek voltak,
A patakok vizei, jaj, de szépen folytak.

Édes leánybarátim, tőletek elváltam,
Tegnapelőtt véletek még együtt sétáltam,
Rabja lettem holtomig a csalárd világnak,
Kelletlen kell fütyölnöm, kell e madarásznak.

Már énnekem különös szoba van készítve,
Eledelem cukorral vagyon elegyítve.
Csendesebb volt a lakás, jut eszembe fészkem,
Százezerte jobb vala én mezei étkem.