A rock and roll egy métely, lázadás és átok,
Festették, herélték szolgák és titkárok.
De a gitár nem fegyver, a banda sose lesz had,
Hát kirakatba tették, nálunk ezt is szabad!

Az Illés pimaszkodott, az Omega álmodott,
A Kex bajba került, a Syrius elrepült,
Cseh Tamás borozott, Radics is gyakran szokott.

Nehéz csendben tűrtük a negyvenéves telet,
Napról napra vártuk azt a tavaszi szelet.
Ezek féltek a zenétől, éreztek valamit,
Hogy felrobbantja őket, mint a dinamit.

A cenzor élvezett, az LGT létezett,
A Bizottság sörözött, a Rice jót röhögött,
Az Európa Kiadó üvöltött: Riadó!

Ma nincs sehol korlát, az a fal leomlott,
De tönkrement a lélek, valami elromlott.
Ki keresi okát, ki javítja sok-sok baját?
A zenével a világot és benne saját magát?

Az újság csak mocskol, a hülye tévé rombol,
A rádióból szar szól, mit látsz a színpadról?
A közönség tapsol, énekel és tombol.

Hej, Bob Dylan, meddig fúj a szél,
amiről nekünk régen énekeltél?
Meddig fúj, fúj a szél,
Az a szél, mondd, fúj-e még?