Ha felmegyek Kecskemétre,
Kecskeméti törvényszékre;
Látom az urakat ülni;
Rám tekintett valamennyi.

Kiszabták a rabidőmet.
Szabadulnék, de nem lehet;
Holnap visznek Szeged felé;
Bámul a nép mindenfelé.

Írtam az édesanyámnak:
Küldjön ruhát a lányának!
Elküldte a fehér ruhám.
Anyám jajszóval borult rám.

A labonyi börtön alja
Márványkőből van kirakva.
Az ajtaját vas borítja.
Anyám szívét szomorítja.

– Ha még egyszer eljössz hozzám,
Vizitáld meg az én szobám!
Két sor tégla a nyoszolyám.
Itt halok meg, édesanyám!