Fúdd el, jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát;
Gyenge szívem búját
Keskeny pallón átal.

Fúdd bé füzes közé,
– Ott az én édesem –
Fúdd bé kebelébe,
Hogy szálljon szívére!

S ott haljon meg véle!
Mégse haljon szegény,
Hadd éljen kedvére;
Hadd éljen kedvére!

Mert én is úgy élek,
Mint Isten engedte;
Mert én is úgy élek,
Mint Isten engedte.

Az idegen földön
Olyan beteg vagyok;
Szomszédim házáig
Elig elámbolygok!

Szomszédim azt mondták:
Talán meg is halok?
Én is azt gondolom,
Meg sem is maradok.