Az erdő szélén volt egy kicsi kunyhó,
Hol egykor régen sokat jártam én,
Kis ablakán halvány fény pislákolt,
Nem volt az más, mint kis gyertyafény

Sokan mondták, hogy ki lakik ott bent,
Egy kislány, ki várja szerelmét
Azt mondják, hogy mindhiába várja,
Hisz réges-régen ő már mással él.

Egy nap aztán újra arra jártam,
Nagy csönd volt, és nem volt gyertyafény,
Attól kezdve sötét lett a házban,
Elment a lány, nem tudni miért.

A faluban sok mindent beszélnek,
Azt suttogják, talán nem is él,
Előttem van, én még most is látom,
Emlékére egy dalt írtam én.

A göndör haja olyan fekete,
Nem nézhetek már a szemébe,
Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme.

A göndör haja olyan fekete,
Nem nézhetek már a szemébe,
Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme.

Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta az igaz szerelme.

Még mindig ott áll az a kicsi kunyhó
Hol százezerszer elballagtam én
Bizony, gyorsan elszálltak az évek,
A lány haja is biztos hófehér.

Emlékemben sokszor visszanézett,
Látom, ahogy könny fénylik szemén
Remélem, most ő is nagyon boldog,
S eljut hozzá e kis szerzemény.

A göndör haja olyan fekete,
Nem nézhetek már a szemébe,
Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme.

A göndör haja olyan fekete,
Nem nézhetek már a szemébe,
Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme.

A göndör haja olyan fekete,
Nem nézhetek már a szemébe,
Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme.

Göndör haját a szél fújta, bánatában cigány húzta,
Hogy elhagyta a régi szerelme,
Hogy elhagyta a régi szerelme.