Esik eső, szakad, szakad,
hidd el rózsám, hogy itt hagylak,
látod rózsám, hogy nyergelek,
mégsem hiszed hogy elmenyek.

Lovam lába indulóba,
magam pedig búcsúzóba,
vess utánam egy pillantást,
többet úgysem látjuk egymást.

Keseredik az az anya,
kinek két fia katona,
egyik tüzér, másik huszár,
bécsi kaszárnyában sétál.
Bécsi kaszárnya repedj meg,
édes fiam szabadulj meg!

Szabadulnék, de nem lehet,
szabadulnék, de nem lehet,
szabadságom el van zárva
német császár ládájába.

Elveszett a láda kulcsa,
meg se szabadulok soha,
katona az én életem,
sirat engem a kedvesem.

Sirat engem a madár is,
földre lehajlik az ág is.

-----

Ne bánd édes virágom,
hogy így élem világom,
éljed te is nem bánom,
tiszta szívből kívánom,
tiszta szívből, szeretetből,
éljed te is jókedvedből!

Az én szívem olyan víg,
mind akinek háza ég,
az én szemem olyan kerek,
ahányat lát, annyit szeret,
de a szívem olyan igaz,
ezer közül egyet választ.

Túl a hegyen, egy faluba'
gyászol engem egy viola,
violának nincsen szagja,
szeretőmnek nincsen anyja,
aki volt is, megtagadta,
mért szeret engem a lánya.

Hosszú szárú tulipánt,
engem a szerelem bánt,
nincsen nagyobb gyötrelem,
mint a titkos szerelem,
mer' aki azt próbálja,
nincs egy boldog órája.