Jól van, ok, csináljuk! Jól vagyok. Kizárom mind,
A bent hibásan eltemethetetlen démonok
Helyettük boldogabbat írok, bólogatsz

Hiányzol, nem lehetsz, helyettünk is én vagyok
És nem lesz senki más, és végül én se
Nincs hibás, se Te, se Én se, Senki

Csak a hiba van önmagában

Én se, Te se, Ti se, se Ők, se MI! Sem MI!
Semmi SEMMI SEMMI!
Nem hagyom! Hiába fojtogat belülről, minden pórusommal érzem azt,
Hogy egyszer vége lesz
Hogy úgyis vége van, nem fog a mélybe húzni, mától a SEMMI éltet
Semmitől se félek már!
Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán
Az üveghegyen túl az Óperencián
Semmitől se félek már!

Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán
Az üveghegyen túl az Óperencián
Túl a parttalanság érzetén, magamra mint az óceánra gondolok
Ha befelé nézek is, kilátok

Pontszerűen végtelen - tökéletlenül hibátlan
Eldobott kavics gerjeszti a semmit azzá, amiből vagyunk
A kérdés hajtja: megtanulni azt, hogy nincsen válasz
Hagyja rám, miközben ráhagyom!
Semmitől se félek már!

Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán
Az üveghegyen túl az Óperencián
Vártam már a pillanatra rég, hogy négyszemközt legyünk, te meg èn!

Ahhoz, hogy én legyek, te kellesz, ahhoz, hogy te, meg én
De nyugodj meg, nem kérek semmit számon rajtad
Tudom, hogy te sem fogsz számon kérni SEMMIT
Mert nincs külön olyan, hogy te meg én, ahhoz hogy én legyek
Te kellesz, ahhoz hogy Te, meg Én