Donor vagyok egy száguldó világban
és a türelmetlen várólista vár.
Majd mikor falnak csapódom,
fellélegeznek az égre,
kiveszik a részeim, sajnálják, az nekik jár!

Rendben, de a
seggemből zsákot varrjál,
hogy szétrúghasd végre!
A tenyeremből melltartó legyen!
A farkamból dildó, gyűrhető, mindent kibíró,
agyamból egy bölcsességre éhező egyen!

De a szívem az csak a tiéd!
Tiéd volt, tiéd is marad!
Sajnálom, nem jut mindenkinek ínyenc falat!
Becsüld meg, ha már a belsejébe zártalak,
mert ha eltörik, összerakhatod újra,
csak lehet, hogy nem lesz meg minden darab!

Oké gyáva, megkaphatod az arcom,
ha nincsen gyomrod hozzá, azt is neked adom!
Epém meg édesítse meg az életed, te károgó, te kérheted,
ha már a fogaimra fáj a fogad nagyon.

Te szerencsétlen, örököld meg az orrom,
hogy megérezd, ha közeledik feléd a vész!
A szemem, az ajkam, a nagy pofám még használható rész!
És elfogyott! Ennyi volt, kész!

De a szívem az csak a tiéd!
Tiéd volt, tiéd is marad!
Sajnálom, nem jut mindenkinek ínyenc falat!
Becsüld meg, ha már a belsejébe zártalak,
mert ha eltörik, összerakhatod újra,
csak lehet, hogy nem lesz meg minden darab!

És te ott hátul, aki mindig torkon harap!
Ne legyél túl pofátlan, olyat nem szabad!
A testünk múlandó, de egy szellemnek nem építhetsz falat!
És én kísérteni foglak minden éjjel,
remélem, nincsen harag!