Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre;
Mind te felelsz meg ezekre.
Nekem a legtisztább este
Fekete színre van festve,
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.

Ami engem vidítana,
Az életre kedvet adna,
Attól mind meg vagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.

Szerettelek sok ideig,
Kevés híja, esztendeig,
De mit tehetek én arról,
Hogy bús felleg jön amarról.

Álnok szívű, de megcsaltál,
De kedves szeretőm vóltál!
Neked tartottam szívemet,
Mégis megcsaltál engemet.

Esik eső szép csendesen,
Sír a rózsám keservesen,
Sirat engem a madár is,
Meghajlik értem az ág is.