Megbetegült Szabó Kata a diósba',
a diósba', a diósba', mogyorósba'.
Kérdi tőle édesanyja, hogy mije fáj.
Sem szívem fáj, sem szívem fáj, sem fejem fáj.

Sem szívem fáj, sem szívem fáj, sem fejem fáj,
csak vagyok én, csak vagyok én szerelembe'.
Édesanyám vétesse ki szóló szívem,
szóló szívem, szóló szívem, víg örömem!

Vétesse ki, tétesse be új ládába,
úgy vigye el, úgy vigye el az új boltba!
Hogyha kérdik, hogyha kérdik, mit árul kend,
Szabó Kata szóló szívét, víg örömét.


Hojeda, hojeda,
hojeda Varga Maria,
Szabó István hoje.
Szóval mondja Molnár János,
barátom, ne vedd el
az én régi szép szeretőm!
Hojeda bimbó hajfonó,
gyöngy aranykoszorú,
majd elválok tőle.
Valld ki szívem, valld ki,
mind hegyen, mind völgyön,
mind gyalogúton.


Mezei virágot szedtem,
vérző bokrétát kötöttem.
Ződellen ki ez a zöld ág,
ez a zöldellő szőlőág!

Varga Mári egyezeerbe'
beléugrott a tengerbe.
Molnár János kifogta őt,
szívéhez szorította őt.
Gyere Mári az ölembe,
hadd öleljelek kedvemre!