Kis pej lovam az Alföldet kapálja,
nyíregyházi fogházban a gazdája.
Kapálj, lovam, úgysem kapálsz több nyáron
énvélem a nyíradonyi határon!

Azt hittem a babám szava mind igaz,
pedig annak fele szava se igaz.
Fele széna, fele zab az árpának,
fele szava sem igaz a babámnak.

Kis pej lovam nem szereti a zabot,
csikó korában az árpára kapott.
A szeretőm kapatta az árpára,
éngemet meg erre a csalfaságra.


Én Istenem, de víg voltam ezelőtt,
míg a babám eljárt a kapum előtt,
de mióta elvitték katonának,
fáj a szívem, majd megöli a bánat.

A bökönyi zöld erdőben születtem,
anyám se volt mégis fölnevelődtem.
Úgy nőttem fel, mint a réten a virág,
árva vagyok, nem süt rám a holdvilág.

Keserű méz, nem hittem, hogy édes légy.
Barna legény, nem hittem, hogy csalfa légy.
Csalfaságból csaltad meg a szívemet,
a Jóisten sose vigasztaljon meg!

Én is felültem a világ lovára,
de zabolát nem tettem a szájára.
Megzabolázott engem a szerelem,
amíg élek, soha el nem feledem.