Ifjúság, mint sólyommadár,
Addig víg, míg szabadon jár.
De énnékem szegénynek, már
Szívem víg örömet nem vár.

Hol mások járnak kettessen,
Mint egy Apolló, kedvessen;
Fejem lehajtván könnyessen,
Nézek csak nagy keservessen.

Mennék én is, ha mehetnék,
Szárnyamra ha fölkelhetnék;
Így magányossan nem élnék:
Mint madár, társat keresnék.

De meg vagyok határozva:
Szabad fejem be van zárva;
Olyan vagyok, mint az árva,
Nagy bánatban elfáradva.

Adja isten, hogy lehessek:
Valaha veled élhessek!
Ezt óhajtja ez a lélek,
Akié ez a kis ének.