Trebinyétől de messze van Komárom!
Masírozunk a bosznyai határon.
Hull a könnyem, verejtékem, hiába!
Nem hajtanak szegény baka szavára.

– Százados úr, pihenjünk egy keveset!
– Csak előre, édes fiam, nem lehet!
– Csak előre, hegyen-völgyön szaporán!
Sose látom többé az édesanyám.

Mért is hoztak engem ilyen messzire?
Nincs itt az én kis szívemnek senkije:
Idegen itt erdő, mező virága,
Mért is jöttem e szomorú világra?

Ha kinyílik az ibolya virága,
Isten veled, barna bosznyák leánya!
Isten áldja meg a hegyet és völgyet,
Nem masíroz magyar baka rajt többet.

A bosznyai lágerbe szól a nóta,
Ilyen szépen nem szólt már az régóta.
Szabadulok, kis kedvesem, a nyáron,
Búcsúzok egy csuhesznek743 a lányától.

Ha tavasszal fölülünk masinára,
Isten veled, bosznyákoknak országa!
Sirathat már minket aztán akárki;
Nem lesz olyan, mint volt a Mollinári.

Isten veled, bajtárs, megyek hazámba,
Úgyis régen várnak már odahaza.
Halavány lett a bajtársom orcája,
Neki kezet nyújtottam utoljára.

Megy a gőzös szép Magyarország felé,
Az én kedves szüleim háza felé!
Örömkönnyek hullanak a szememből,
Ha meglátom kicsi falum messziről.

Adjon isten szép jó estét, angyalom!
Most érkeztem haza nagy Bosznyiából.
De én most már édes hazámba vagyok.
Édes kis angyalom, a tied vagyok.