Már ezután Szent Mihály-nap közeledik,
A juhászok a juhokat számba veszik.
Egyiknek egy ürüje, másiknak egy csengőse.
Hajtja, hajtja hazafele.

Hajtja, hajtja, terelgeti hazafele,
Hortobágyi nevezetes csárda fele.
Behajtja a csárdába, csaplárosnak eladja,
Felesége úgy siratja.

– Gyere haza, késő van már, drága kincsem,
Bánatos szép, cifra szűrös, hitös férjem,
Mert ha soká itt leszünk, sokat elköltögetünk;
Ingünk se lesz, mit ránk vegyünk!

A juhász most nagy kalapját félrevágja,
A bundáját csárda közepére vágja:
Táncolj, asszony, fizetek! Úgyis terád keresek.
Ne mondják, hogy nem szeretlek!