Engem anyám megátkozott,
mikor a világra hozott,
hogy ne legyek boldog soha
az én ifijúságomba'.

Engem az az átok fogott,
amit az én anyám mondott.
Megfogott az anyám átka,
mer' nem voltam jó leánya.

Mondd meg, rózsám, az anyádnak,
ne átkozzon fűnek-fának!
Mer' az átok helyet keres,
azt fogja meg, kit érdemes.


Búra, búra, búbánatra,
búbánatra születtem,
mostoha volt a dajka is,
a dajka is felettem,
mostoha volt, mostoha,
mostoha a világ is,
száraz földben
elhervad a virág is.

Sír az egyik szemem,
a másik könnyezik,
sír az egyik szemem,
a másik könnyezik.
Sírjon mind a kettő,
mint a záporeső,
sírjon mind a kettő,
mint a záporeső!


Hosszú szárú liliomszál,
mit vétettem, hogy elhagytál!

Nem vétettem, s nem is vétek,
amíg bennem zeng a lélek!

Zeng a lélek, zeng a szó,
zeng a szerelemajtó!


Meg kell a búzának érni,
ha minden nap meleg éri.
Meg kell szívemnek hasadni,
ha minden nap bánat éri.

Bánat, bánat, de nehéz vagy,
pedig, hogy a szívemen vagy!
Eladnálak, de nincs kinek,
bánatja van mindenkinek.


Hosszú szárú tulipán,
engem a szerelem bánt.

Ha szerelem nem vóna,
nekem százszor jobb volna!

Félre bánat, félre bú,
bolond, aki szomorú!

Lám, én milyen víg vagyok,
a szeretőm elhagyott!

Túl a vizen, túl világon
füge terem minden ágon.

Fügét szedtem, de nem ettem,
a babámé nem lehettem.

Jaj, Istenem, jaj annak,
kinek csókot nem adnak!

Nekem biza adnának,
öten-hatan kínálnak.

Gyere rózsám, gyere már,
mer' a szívem rég, hogy vár!

Téged óhajt, téged vár,
téged csókolni nem kár!

Három tányér fuszulyka,
nem hallszik a muzsika.

Három tányér cseresznye,
nem hallszik egy cseppet se.

Húzzad édes muzsikásom,
mer' én néked megszolgálom!

Vagy aratok, vagy kapálok,
vagy az éjjel véled hálok.