Egy vén ember bánatjában
Csak kesereg ő magában;
Ifjúságát óhajtozza,
Öregségét siratozza.

– Mire juték vénségemre?
Sok búval teljes életre;
Nem reméllett öregségre,
Jaj, mit érek még végtére?

Gyászba borult a vén fejem,
Búra fordult mind örömem;
Nagy jajszóra minden kedvem,
Kiért gyakran könnyez szemem.

Mert megutált egész világ,
Hogy kóróvá vált a virág;
Elfonnyadott a szép zöld ág;
Madár sem száll reá immár.

Jaj, egyedül elhagyottan
Barátimból mind kifogytam!
Erőmben megfogyatkoztam,
Szép elmémtől elmaradtam.

Jaj, énnékem már szegénynek,
Nagy bánatban élő vénnek!
Nincs hallása a fülemnek,
Nincs látása a szememnek.

De a világ hadd utáljon,
Csak az Isten el ne hagyjon!
Oly kegyelmet nekem adjon,
Kiben lelkem vigadhasson!