Édesanyám, mért szültél a világra,
mért nem dobtál a zavaros Tiszába?
Tisza vize vitt volna a Dunába,
hogy ne lennék senki megunt babája.

Keserű víz nem hittem, hogy édes légy.
Régi babám, nem hittem hogy csalfa légy.
Csalfasággal csaltad meg a szívemet,
a Jóisten borítsa rád az eget!

Édesanyám, hol van az az édes tej,
amelyikkel katonának nevelt fel?
Adtad volna tejedet a báránynak,
ne neveltél volna föl katonának!

Édesanyám, hol fogok én meghalni,
hol fog az én piros vérem elfolyni?
Oroszország közepében a sírom,
édesanyám, arra kérem, ne sírjon!


Nekem olyan asszony kell,
ha beteg is, keljen fel.
Keljen fel és főzze meg a vacsorát,
vacsorával várja haza az urát.

Nincsen pénzem, de majd lesz,
mikor Pesten vásár lesz,
eladom a feleségem szoknyáját,
még az éjjel elmulatom az árát.

Piros kancsó, piros bor,
mindjár' rám kerül a sor,
iszom a bort, ölelem a babámat,
úgysem élem végig ezt a világot.