Az ég alatt, a föld színén
Nincsen ollyan árva, mint én.
Sirat engem a madár is,
Lehajlik értem az ág is.

Amott a hegyek lábánál,
A kősziklák oldalánál
Ott sírok én mind szüntelen,
Ahol senki sincsen jelen.

Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre!

Rózsám, nekem csak az nehéz,
Hogy téged ölelget más kéz.
Kinek ne volna ez nehéz?
Könnyes szemem távolról néz.

Akinek szívem szentelem,
Mostan titkon sem szól velem.
Néha titkon ha nyújt kezet,
Millyen fájdalomra vezet!