Isten veled, Budapest, te édes,
Isten veled, fényes éjszaka!
Itt ezentúl minden csak sötét lesz.
Mit keresek én itt? Oh la la!
Tündöklés a boldog keveseknek,
mely a ránk csukódó éjbe tűnt.
Hol vannak a dámák és a krekkek?
Isten veled, édes életünk!

Ó, ha visszanézek, hihetetlen,
hogy valóság volt ez valaha.
A jogászbált egyszer még mi ketten,
ő meg én nyitottuk. Oh la la!
S később, mikor belénk bújt az ördög,
s tudtuk, hogy tilosba tévedünk.
Isten veletek, ti régi flörtök,
Isten veled, édes életünk!

Pannónia-szálló és Vadászkürt,
ó, a disztingvált különterem!
Pertis hegedűje, jaj, hová tűnt?
És a Grill, a kis Parisien?
Jánoshegy, reggeli utána,
és a sikk, amellyel vétkezünk.
Isten veled, szívünk minden álma,
Isten veled, édes életünk!

Ó, Király-díj, póló, zsúr meg estély,
pezsgőzés meg Zserbo-bo-bo-bo.
Néha nyáron egy vidéki kastély,
ezt szerettük ez nekünk való.
Egész ország, de csupán az úri,
ez kellett, csak ez jutott nekünk.
Mégis fáj, hogy pusztul, fáj búcsúzni.
Isten veled, édes életünk!