Túl az Óton zergő malom;
Bút s bánatot törnek azon.
Bár az enyimet törné meg,
Hogy bús szűvem ne ölné meg.

Túl az Óton van egy fűzfa,
Alatta egy szép leánka:
Homloka fejér, mind márvány,
Szemődöke mind szivárván.

A hód a homlokán vagyon,
Azét fémlik olyan nagyon.
Ha a nap ott járna s kelne,
Még annál fényesebb lenne.

Az ajaka bazsarózsa,
Az orra pedig muskáta366.
Héj, de kevély, nem jő hezzám!
Ásd meg síromat, jó anyám!