Istenem, mi lelt engemet?
Járok, s nem lelem helyemet,
Erdőt, mezőt összejártam,
Egy igazra sem találtam.

Egy hamissal találkoztam,
Azzal összebarátkoztam.
Addig-addig barátkoztam,
Míg fejemre bút hajtottam.

Komor fölöttem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A nap is gyászt vont magára,
Nem süt rám piros sugára.

Bús életem, bánat napom,
Fekete gyász alatt lakom.
Fekete gyász, fehér üröm;
Nekem a bánat nem öröm.

Olyan bú van a szívemen,
Kétrét hajlott az egeken,
Ha még egyrét hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.

Feljő a nap, el is halad,
Búban talált s abban is hagy.
Bús anyámnak bús gyermeke,
Én voltam annak egyike.

Úgy elmegyek arra helyre,
Honnat madár se jön erre;
Fészket rakok egy sürübe,
Bánatfának tetejébe.