Esik az eső, hull a villám rakásra,
ráhullott a hortobágyi csárdára.
Ég a csárda, nincsen aki locsolja,
árva az én szívem, mert nincs vígasztalója.

Elmegyek, elmegyek, nem maradok e tájon,
hogy a babám gyenge szíve ne fájjon.
Mert a babám gyenge szíve nagyon fáj,
szőkét szeretek, mert a barna megcsalt már.


A ladányi, a ladányi torony tetejébe',
ül egy holló tiszta feketébe'.
Az a holló, sej-haj babám, minket gyászol,
el akarnak, de nem tudnak tiltani egymástól.

A ladányi faluvégen áll egy cserepes ház,
abba' járok, még a szívem is fáj.
Valahányszor arra megyek el előtte,
mindannyiszor, kisangyalom, te jutsz az eszembe.


Poródon a Békás, Réten a Tirimpó,
túlsó városszélen van a Messzilátó,
híres Külső Csárda, táncos a Nóvella,
átkozott a Zöldág, gyilkos a Kaszárnya.

Hazafelé áll a kocsimnak a rúdja,
jártam hozzád, rózsám, azt mindenki tudja.
Jártam én tehozzád, de nem fogok járni,
az a híre, rózsám, tőled el kell válni.


Gyere be, gyere be, de gyere be,
páros csókot adok idebe'.

Három ürü nem nagy falka,
három cigány nem nagy banda,

gyere be, gyere be, de gyere be,
páros csókot adok idebe'.