Úgy sír a szél, a házad előtt állok én,
Mellettem áll a kijátszott, bús remény.
Úgy sír a szél, ó folyton csak rád gondolok,
Az arcod feldereng, mint felhők közt a csillagok.

Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád,
Hisz nem a lehetetlent kértem,
Csak ezt az éjszakát.

Hol jársz? Kit csodál a két szemed?
Tán valakit vársz, ki nálam is jobban szeret?
Minden fáj, már vitatkozni sem tudok,
Senki nem vár, az egész világ elhagyott.