Hozzád menekszünk, édes jó Anyánk,
Andocsi Szűz Mária.
Úgy fáj a lelkünk, zokog bús imánk,
Nehéz békét várnia.
Fáj a szívünk, könnyes a szemünk.
Bánatos kedvvel itt vezekelünk,
Ó kérjed értünk; tán lenéz reánk
az Istennek Szent Fia.

Hullott a könnyed a kereszt alatt,
Míg ott álltál mély gyászban.
Hányszor kínozzák újra Fiadat:
Ő szenved az Egyházban.
Részvétre gyúl most is a szíved.
Ámde az égben sírni nem lehet.
Képeden egykor véres könny fakadt,
Most kegyelem forrása van.

Mennyi a kínunk, ki mérheti meg,
Ember sorsa, jaj, nehéz.
Gyűlölettűzben égnek a szívek,
A szeretet oly kevés.
Szomjas a szív; részvét kell neki.
Emberi szívben meg nem lelheti.
Isteni jóság küldi könnyedet,
Tőle a bűn elenyész.

Bízva menekszünk Hozzád, jó Anyánk,
Mert a bűn ver, büntet.
Bánatos könnyünk mossa meg ruhánk:
És bűnfoltot eltüntet.
Légy mivelünk, hogyha száll az éj;
Életünk estjén szívünk halni fél,
Könnyeid gyöngye koszorúnk gyanánt
Váltsa égbe lelkünket.